Mit jelenthet a lassítás a gyakorlatban?

2026.01.05

Tanárként hozzászoktunk ahhoz, hogy másokra figyelünk

A diákokra. A szülőkre. A tanmenetre. A határidőkre.

És közben szinte észrevétlenül mi magunk kerülünk a lista végére.

Nem azért, mert nem tartjuk fontosnak a saját jóllétünket, hanem mert a pedagógusi szerep mélyen belénk égeti: "most nem rólam van szó". Csakhogy van egy pont, ahol ez a hozzáállás már nem erény – hanem kockázat.

3 jel, hogy ideje lassítani egy kicsit

Nem drámai összeomlásról beszélünk.
Sokkal inkább apró, de következetes jelekről, amelyeket hajlamosak vagyunk elbagatellizálni.

1. Minden apróság irritál

A zaj.
Egy félmondat.
Egy kérdés, amit "már százszor elmondtál".

Az irritáció gyakran nem a diákokról szól, hanem arról, hogy túl sokáig mentünk túl magas fordulatszámon. Ilyenkor az idegrendszer már nem tud rugalmasan reagálni, csak védekezni.

2. Folyamatos fáradtság

Nem az a fajta, amit egy jó alvás megold.
Hanem az a csendes, állandó kimerültség, amikor:

reggel már fáradtan érkezel,
a szünet nem tölt,
a nap végén nincs energiád semmire.

Ez nem lustaság. Ez kimerülés.

3. Elveszett lelkesedés

Ami régen örömet adott, most csak "feladat".
Az órák mennek, de a belső tűz halványabb.

Sokan ilyenkor megijednek: "Talán már nem is vagyok jó tanár?"
Pedig a valóság gyakran az, hogy túl sokáig voltál jó tanár önmagad rovására.

Miért nem gyengeség lassítani?

A pedagóguspályán gyakran összekeverjük a kitartást az önfeladással.
Pedig a kettő nem ugyanaz.

A lassítás nem azt jelenti, hogy kevesebbet adsz.
Azt jelenti, hogy fenntarthatóan adsz.

Egy kimerült tanár:

nehezebben kapcsolódik,
hamarabb veszti el a türelmét,
és hosszú távon nagyobb eséllyel ég ki.

Ezért a megállás, az újrarendezés nem önzés, hanem szakmai felelősség.